NATURISSIMO TERMÉKEK | TESTKONTÚR GÉL & PEELING


Nemrég lehetőségem volt megismerni két terméket is a márkától, ami őszintén szólva számomra előtte teljesen ismeretlen volt. Hallani, hallottam már róla természetesen, tudtam, hogy a BIOLA termékcsalád natúr testvére, de ezidáig nem próbáltam tőlük semmit.


Két termék is érkezett, egyik a Slim testkontúr gél, másik pedig a Tropical body peeling.

SLIM TESTKONTÚR GÉL


A testkontúr gél, ahogy a nevéből is sejteni lehet, kényesebb testtájak kezelésére való, viszont, ahogy egy ilyen krémtől sem, úgy ezesetben sem szabad csupán ettől várni a csodát -> megfelelő étrend, mozgás, és a krém kiegészítésnek. Annak viszont remek, ugyanis rendkívül hasznos összetevők kerültek bele: kávébabot, borostyánt, centellat, és hamamelisz kivonatokat, valamint rozmaring és fahéj illóolajokat is tartalmaz. Érezhetően feszesebb, rugalmasabb bőrt eredményezett nálam a fentiek együttes alkalmazása. Nem gondolom, hogy a gél nélkül nem lenne jobb a helyzet az életmódváltással, viszont egy hatékony krém, kiegészítésként sokkal látványosabb eredménnyel jár.

Alkalmazása: A narancsbőr által érintett nedves bőrfelületre naponta kétszer vékony rétegben felvisszük a gélt. Javaslatuk szerint célszerű a kezelést 6 héten át rendszeresen folytatni.

Emellett felhívják a figyelmet rá, hogy felesleges és tilos más illóolajokkal kiegészíteni a gélt!

Mennyiség: 150 ml
Beszerezhetőség:  biola-naturcosmetics.naturcosmetics.com

TROPICAL BODY PEELING


A bambuszőrleménnyel gazdagított testradír, mangó, ananász, gránátalma, maracuja gyümölcsöket tartalmaz, amelyek AHA gyümölcssavai támogatják a peelingezést. Emellett a jojoba- és búzacsíra olajok, az E-, C- vitaminok és az antioxidánsokban gazdag kurkuma (gyanítom a szép élénk, sárga színét neki köszönheti) kivonat a bőrmegújítást /bőrregenerációt támogatják.


A fenti képen szétkenve láthatjátok kicsit jobban a szemcséit, amik valóban nagyon hatékonyan radíroznak, de nem érzem úgy, hogy túlzó lenne, személy szerint nagyon utálom az olyan bőrradírokat, amik szinte felkarcolják a bőrt, annyira durvák. Ez szerencsére nem olyan, viszont ennek ellenére nem használom arcon, oda azért még finomabb szemcséjű radírt javaslok, nem véletlenül hívják őt sem body peelingnek. Egyébként nagyon finom, trópusi gyümi illata van, tehát rászolgált a nevére.

Alkalmazása egyszerű: Tiszta, nedves bőrfelületre egy közepesen vastag rétegben felvisszük, majd  5-10 perces várakozást követően gyengéd, körkörös mozdulatokkal átmasszírozzuk vele a bőrt, végezetül pedig langyos vízzel lemossuk. 2-4 hetenkénti alkalmazását javasolják a honlapon, én olyan 2 hetente szoktam megejteni a bőrradírozást. 

Mennyiség: 150 ml
Beszerezhetőség:  biola-naturcosmetics.naturcosmetics.com

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Köszönöm hozzászólásod! Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg.