MAKE UP PLAZA ÚJDONSÁGOK | KÍVÁNSÁGLISTA


Az utóbbi időben csak kapkodom a fejem, annyi szuper újdonság érkezett/érkezik a Make Up Plaza webáruházba. Két új márka is debütált náluk, a Malu Wilz és a MIYO, illetve február végén érkezik két vadonatúj, csodás 12 árnyalatú Sleek paletta is!
Szerintem, mondanom sem kell, hogy azonnal csekkolnom kellett a frissen érkezőket, sőt összeállítottam a kívánságlistáimat is! ;)

Malu Wilz

A Malu Wilz márkát nem hinném, hogy kimondottan be kellene mutatnom, aki kicsit is érdeklődik a  sminkelés után, már biztosan találkozott a nevükkel. Szóval csak röviden: egy professzionális sminkmárka, amely nemcsak divatos termékkörrel rendelkezik, hanem könnyed felvihetőség, tartósság és bőrbarátság is jellemezi őket. Nagy örömömre immár a Make Up Plaza-nál is beszerezhető, széles termékkínálattal. Ha a Malu Wilz névre kattintotok (ez a többi kívánságlistámon levő márkára is igaz), eljuttok a MUP-nál kapható teljes termékskáláig, ha pedig konkrétan azok a termékek keltenék fel az érdeklődéseteket, amiket az én listámon láthattok, akkor a kép alatti felsorolásban a terméknévre kattintva tudtok közvetlen oda jutni.
1. Camouflage krém
2. Absolute Resist folyékony alapozó SPF 20
3. Lifting Concealer ecsetes korrektor
4. Aerosolos sminkfixáló folyadék
5. True Matt Blusher pirosító
6. True Matt Lipstick ajakrúzs

Két alapozót is biggyesztettem a wish list-emre, az egyik a híres Camouflage krém, ami egy speciális összetételű, rendkívül tartós alapozó, arcra és testre egyaránt használható, 5 árnylatban kapható. A másik pedig az Absolute Resist egy tartós, folyékony alapozó, hyaluronsavval, E-vitaminnal és SPF 20 fényvédelemmel. 3 árnyalatban kapható.
A harmadik tétel a listámon a lifting hatású, ecsetes korrektor, amely öregedésgátló peptidekkel táplálja és feszesíti az apróbb ráncokat.
A sminkfixálóról annyi, de annyi jót olvastam már, hogy egyszerűen muszáj lesz kipróbálni. Állítólag egész napra fixálja a sminket, kellemes viselést biztosít, azaz nem ragad, így maszkos hatás nélkül biztosítja a makeup viselését.
True Matt pirosító...Nos, pirosító is, matt is, én már fel is figyeltem rá. :) Viszont ez a termék nagyon univerzálisnak tűnik ha jobban megfigyeljük, ugyanis több színárnylatból áll össze, így akár kontúrozáshoz is használható.
A matt rúzsok...igen-igen...a legújabb mániám! Az ígéret szerint bársonyosan matt hatás, és jó fedőképesség jellemzi. Összesen 3 árnyalatban kapható.

MIYO

A MIYO Makeup, amely a lengyel tulajdonú Pierre René cég egyik márkája, számomra abszolút új, eddig ugyanis még nem volt szerencsém hozzájuk, szóval nagyon kíváncsi lettem. Külső csomagolására jellemző a divatos, fiatalos stílus. Kedvező árak is jellemzik, szóval izgalmas újdonságnak ígérkezik.
1. Cheeky Blush arcpirosító
2. OMG! Eyeshadow szemhéjfesték
3. Sun Kissed Matt Bronzing Powder matt bronzosító
4. Transparent Finish Loose Powder matt transzparent púder
5. Super Lash Mascara 3 in 1 action szempillaspirál
6. Comfort Care Hydrating Cream CC krém

Ahogy már rájöhetettek pirosító-mániám van, szóval evidens módon felkerült a kis listámra a MIYO pírje. 4 szép, természetes színben kapható. A szemfestékeire is érdemes vetnetek egy (kétháromnégyöt...) pillantást, ugyanis hatalmas választékban kaphatóak: élénk, visszafogott, fényes, matt mineral festékek...szóval mi szem, szájnak ingere. :) Összesen 24!! árnyalatban elérhető.
Teljesen matt bronzosító? Ide vele! :) A leírás szerint a színe teljesen homogén, hűvös barna, azaz nincs narancssárga vagy pirosas mellékszíne, ezért csodás hatás érhető el vele. Matt, áttetsző porpúder a sminkek fixálásához, szerintem egy lapdarab az ilyen termék, áttetszőségéből adódóan bármely európai bőrszínhez ajánlják. Itt meg kell jegyeznem, hogy Rizspúdere is van a márkának, ami ugyan képpel nem került fel, de muszáj írnom róla pár sort. A leírás szerint Aloe Vera kivonatot tartalmaz, elnyeli a felesleges zsírt a bőrről, csökkenti a kifényesedést, és szabályozza a faggyútermelést. A nevére kattintva, több érdekes tudnivalót olvashattok még róla.
Super Lash Mascara 3 in 1 action szempillaspirál: A keféje keltette fel leginkább a figyelmem, ezt én mindig megnézem a spiráloknál, ebből már elég jól meg szoktam látni, hogy vajon én szeretni fogom-e a terméket. Tetszik az elkeskenyedő fej, szerintem az ilyennel könnyebb elérni a belső pillákat is, illetve eddigi tapasztalataimra támaszkodva a sűrű szálazottság is jó jel. Rákeresve a neten, szép eredményeket találtam róla.
A listámon az utolsó termék a hidratáló, színezett CC krém, mangó és gránátalma kivonattal.
5 az 1-ben hatást ígér: bőrszínhez alkalmazkodó, 12 h matt finish, SPF 15, hidratál és simít. Az ára ennek a terméknek is nagyon kedvező, mint az összes MIYO terméknek. 2 árnyalatban kapható.

Sleek

A Sleek, csakúgy, mint a Malu Wilz, szintén egy olyan márka, ami véleményem szerint nem szorul bemutatásra. Itt a blogon is találkozhattatok már többször vele, például legutóbb az Enchanted Forest 12-es palettát teszteltem, illetve mostanság megint sokszor előkerül a 3 részes pirosító palettám, szintén Sleek-től, a Pumpkin nevű gyönyörűség. Így csupán pár szóban a márkáról: brit dekorkozmetikai cég, a legvilágosabbtól a legsötétebb tónusú bőrre is megtalálható náluk a legmegfelelőbb árnyalat. Talán a leghíresebb termékei a méltán népszerű 12-es i-Divine paletták, amellyel berobbantak a piacra. Természetesen nem csupán palettákban vannak otthon, számos más sminktermék is megtalálható a kínálatukban. Közepes árkategóriájú termékek, így szerencsére sokaknak elérhetőek.

1. A New Day paletta
2. All Night Long

A fent említett paletták sora bővült 2 új taggal, méghozzá a "A New Day" és az "All Night Long" nevű darabokkal. A "A New Day" palettát - nevéből is adódóan - elsősorban természetes, nappali sminkek készítéséhez ajánlják, de természetesen alkalmi smink is készíthető belőle. Többek között a lágy arany, a bájos barack, és többféle nude tónus jellemzi. Az "All Night Long" palettában a bézsek, barnák, arany és bronz dominálnak, így rendkívül könnyen készíthető vele igéző, esti smink.
A Make Up Plaza webáruházban, előreláthatólag február végétől lesznek kaphatóak.

Nektek van már kívánságlistátok? Tetszik valamelyik újdonság? :)

2 megjegyzés:

  1. Lassan nálam is érik egy MUP rendelés. A Paese argánolajos micellás vizét, a hyaluronsavas szérumát és a Sleek A new day palettáját szeretném majd megrendelni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hmm...ez a micellás vízzel most az én érdeklődésem is felkeltetted. :) Még nem próbáltam a márkától semmit, de már nagyon birizgálja a fantáziám, annyi jót hallok róluk. :)
      A Sleek palettát nem csodálom, hogy Te is kívánságlistáztad, annyira szuperek, és ráadásul valami hihetetlenül kedvező árúak. Nálam abszolút szerelem. :)

      Törlés

Köszönöm hozzászólásod! Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg.