REALASH | TAPASZTALATOK I.


Októberben jelent meg a blogon egy cikk, amiben bemutattam a Realash megújult zöld-fehér designú szempilla kondicionáló szérumát. Ha lemaradtál volna róla ITT elolvashatod.


Őszintén szólva, kicsit később vágtam csak bele az állandó, napi tesztelésbe, szóval ebben a posztban nagyjából (kicsit kevesebb) 2 hónapos eredményt láthattok. Eleinte sajnos volt, hogy elfelejtettem alkalmazni, ugyanis néha szinte úgy ájultam be az ágyba este, és már csak másnap jutott eszembe, hogy kimaradt a használata. Ezt kiküszöbölvén, odatettem az éjjeli szekrényemre egy tükör társaságában, így már könnyebben feltűnt, hogy alvás előtt még van egy kis dolgom. :)

Az első fotón azt az állapotot láthatjátok, amikor még abszolút nem használtam a szérumot. Hát...nagyon satnya kis pillák. :( Alapjáraton világosak, főleg a szempilláim végei nem látszanak, mert míg a töveknél barnás színűek, a végeik teljesen szőkék. Ráadásul nagyon jókor érkezett ez a kis erősítés, ugyanis szerintem ennyire ritkás, vékonyka szálú nem mostanában volt.



Az alkalmazása roppant egyszerű: esténként, sminkeltávolítás után, miután megszáradt a bőröm, egyszerű mozdulattal felviszem a precíz ecsetével a szérumot, a felső szempilláim tövébe. Napi egyszer elég használni a kívánt hatáshoz. 

A következő fotón a jelenlegi állapotot láthatjátok. Erősebbek a pilláim, dúsabbak, és természetesen hosszabbak is. Mivel kifestetlenül nem látványos a színe miatt, csináltam előtte-utána szempillaspirálos fotókat is, amin mindkét alkalommal ugyanazt a spirált használtam, 1 rétegben. (2 réteggel még látványosabb pillákat tudok varázsolni!) Szerintem abszolút "wow!" hatása van már most a kezelésnek, és még nem fejeztem be, folytatom tovább.
Én egyszerűen imádom: többen megkérdezték tőlem, amikor ki voltam sminkelve, és csupán szempilla spirálozással fejeztem be a teljes sminket, hogy mi a titkom, esetleg műszempillám van...? A titok neve csupán egy szó: REALASH! :)



Érkezni fog újabb bejegyzés, nagyjából bő 1 hónap múlva, szóval nézzetek vissza feltétlen. :)

A termékről bővebben olvashattok a Realash honlapján, ahol meg is lehet rendelni: http://realash.hu/

Mit szóltok az eredményhez? Ismeritek a Realash szempilla kondicionáló szérumát?

2 megjegyzés:

  1. Szia! Tényleg szép lett az eredmény. Én ricinus olajat használok, és azzal ugyanezt el lehet érni (meg sokkal olcsóbb is). Persze ennek a használata biztosan kényelmesebb. :) Nem kritikaként írtam, csak mint pénztárca barátabb verziót említettem meg. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A használata ennek a terméknek tényleg nagyon kényelmes, bárhová magammal vihetem, hisz' annyi helyet foglal csupán, mint egy szemhéjtus. :)
      A ricinus olaj hatását én nem ismerem, még nem használtam. :)

      Törlés

Köszönöm hozzászólásod! Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg.