EGÉSZSÉGES ÉLETMÓD / HEALTHY LIFESTYLE


Nagyjából 2-3 hete kérdeztelek Benneteket Facebook-on, hogy érdekelne-e Titeket egészséges életmóddal kapcsolatos poszt. Mivel többségében pozitívan reagáltatok, így ma erről olvashatjátok az véleményem, meglátásaim, receptjeim, tippjeim.

Mint sokan mások, én is többször belevetettem már magam az életmódváltás, tajtékzó tengerébe, de legtöbbször nem volt elég erőm úszni az olykor erős hullámzásban, inkább visszafordultam a biztos, közeli parthoz, azaz a régi, megszokott, fogalmazzunk finoman, nem túl jó életmódomhoz...
Most úgy döntöttem, hogy nem hagyom magam, főleg, mivel rájöttem arra, hogy néha jön egy-egy kapaszkodó, amin megpihenhetsz, mielőtt újra tovább úsznál. Na, de, hogy ne beszéljek ennyire költői rébuszokban, leírom, hogy pontosan mire is gondolok. :)

Sokszor, sok helyről sulykolják belénk, hogy miért is fontos a helyes életmód: egyrészt, egy normál testalkat nem csak testileg jó, hanem lelkileg is. A túlsúlyos emberek előbb-utóbb magukba zárkóznak, kevésbé szeretnek eljárni otthonról, tortúra számukra a vásárlás, ugyanis sok márkánál nagyjából M-L méretezés a legnagyobb. Emellett fontos kiemelnem az egészséget, hiszen frázisnak hangzik, de tényleg az a legnagyobb kincs! Ha egészség nincs, akkor semmi sincs. Sajnos közvetlen környezetemben láttam/látom azt, mire képes az elhízás, a cukorbetegség és egyéb szövődmények.

A helyes életmód kialakításához elengedhetetlen az, hogy ismerjük saját szervezetünket, és, hogy meg találjuk a számunkra legmegfelelőbb étrendet, és testmozgást. Hosszú távon csakis úgy tarthatjuk fenn az új életmódunkat, ha azt jóérzéssel, és nyugodtan tesszük.
Ugyan nem vagyunk egyformák, de a helyes étkezésnek bizonyos pontjaira mindenkinek érdemes odafigyelnie.
Fontosak a számunkra megfelelő zöldségek, gyümölcsök, rostban gazdag ételek, ezek elengedhetetlenek a helyesen működő emésztéshez.




FOLYADÉKFOGYASZTÁS

Nem lehet elégszer elmondani, hogy a napi folyadékfogyasztás is rettentően lényeges! Alap, hogy pár dl víz, senkinek nem elég. Én nem mondok most pontos mennyiséget, ez változó lehet pl. a fizikai aktivitás ill. egészségügyi dolgok függvényében is, de én pl. rosszabb napjaimon is megiszok 1,5 liter vizet, aztán ezen felül jöhet még tea, leves...stb. Ahogy önmagam megfigyeltem, én kb napi 2-2,5 l víztől érzem jól magam, tiszta a bőröm, jól működik az anyagcserém.


MOZGÁS

Bevallom, hogy még mindig nem vagyok ebből a szempontból egy követendő példa, még magam is dolgozom azon, hogy tényleg rendszerességet vigyek az életembe a mozgás terén is.
Én leginkább ezeket a mozgásformákat űzöm: taposógépezés - közben kedvenc sorozatok nézése :P, torna (aerobic jellegű és erősítő is), súlyzós edzés, tánc.


Aztán a kosárlabda, ami mostanság sajnos kevesebb, mert a sok munka miatt egyszerűen alig jut rá időm, pedig ez az a sport, amit tényleg nagyon szeretek. Próbálom a futást is felvenni a repertoárba, de sajnos azt nagyon nem szeretem, pedig roppant hasznos tud lenni, tapasztaltam már.

ÉTKEZÉS

Az életmódváltásom óta fedeztem fel, hogy az egészséges étkezés abszolút nem muszáj, hogy uncsi ételekből álljon. Komolyan mondom, hogy jobb, ízletesebb ételeket eszem, amióta tudatosabban odafigyelek az étkezésre. Én nem vagyok nagyon húsimádó típus, de ha eszem, akkor szinte csak csirke, pulyka, esetleg még sertéskaraj, de az nagyon ritka, nem igazán szeretem a disznóhúst. Libából csak májat szoktam enni, kacsát pl belém se tudnák tömni. Imádom a kacsákat ÉLVE, meg nem enném soha! Marhát,  bárányt és vadhúsokat sem fogyasztok. A halat szintén szeretem, a tonhal a kedvencem. Én a szénhidrát csökkentésre esküszöm, ez vált be. De természetesen, hogyan is lehetne másképp, a tészták, kenyerek a kedvenceim, tehát erről lemondani ne tudnék. Manapság viszont nagyon megkönnyíti az ember dolgát, hogy többféle szénhidrát csökkentett liszt is forgalomban van, így, persze nem tonnaszám, fogyaszthatóak, nem teszünk be vele magunknak. Márkát nem írok, mert mindenkinek más válik be jobban, keressetek rá, olvasgassatok utánuk.


Hoztam pár bevált receptet, amik alapból "bűnös" ételek, de átfordítva alakbarát üzemmódba, mértékkel fogyaszthatóak:

Szénhidrát csökkentett túrós pogácsa

Hozzávalók:
  • 25 dkg túró
  • 25 dkg szénhidrát csökkentett liszt
  • 25 dkg vaj
  • nagyobb csipet só
Összegyúrjuk, majd fél órára hűtőbe tesszük pihentetni. Ezután kinyújtjuk, kiszaggatjuk, a tetejét felvert tojással megkenjük, reszelt sajtot szórunk rá. 25-30 percig sütjük.

Alakbarát, szénhidrátcsökkentett pizza

Hozzávalók:
  • 300 g szénhidrát csökkentett liszt
  • 3 evőkanál olívaolaj
  • kb 150 ml víz (amennyit felvesz - a tésztánknak jól formázhatónak kell maradnia, lehet, hogy kevesebb is elég, legutóbb nálam kb 120 ml ment bele)
  • 1 zacskó porélesztő
  • 1 teáskanál só
A tészta összes hozzávalóját egy tálba öntjük, kidagasztjuk. 
A tésztát szilikonos sütőpapírral bélelt pizzasütő formába egyengetjük. Nem kell kinyújtani, simán kézzel beleformázzuk. Megkenjük paradicsomszósszal, és rápakoljuk a kívánt feltétet. Magas hőfokon, 200-220 fokon légkeveréses üzemmódban sütjük. Egyébként sima, normál gázsütőben is megsül kb 20 perc alatt, figyeljük, látszik rajta, ha kész van. Annyi a lényeg, hogy ne előmelegített sütőbe tegyük, elég pár perccel előtte begyújtani, mert ahogy melegszik a sütő, úgy kel a tésztája.

Régen akár egy egész, sima, fehér lisztes pizzát is be tudtam tolni, ebből a verzióból viszont maximum egy fél pizza, de inkább kevesebb, és már dugig vagyok.

Szénhidrát csökkentett lángos

Hozzávalók:
  • 20 dkg szénhidrát csökkentett liszt
  • fél cs. szárított élesztő
  • 1 dl tej
  • 1 dl víz
  • 2 kiskanál só
  • 1 kiskanál édesítő /Én volt, hogy cukrot használtam, ennyitől semmi gondom nem volt. :)/

A hozzávalókat összedolgozzuk, és 30 percig pihentetjük a tésztát.
(A szárított élesztőt, hozzákeverjük a liszthez, és utána mehet bele a többi összetevő.)
Pihentetés után, veszünk belőle egy kis gombócot, olajos kézzel széthúzkodjuk a tésztát, és forró olajban sütjük. Papírtörlőre kiszedve, az szépen leissza róla a felesleges olajat. 4 db lángos készül ebből a mennyiségből.

Állítólag tepsiben, olaj nélkül is süthető, de úgy én még nem próbáltam.

Ebédre pl. imádom a light-os tonhalsalátát, Cézár salit, gyros tálat (krumpli nélkül), sőt néha tésztás ételeket (pl bolognai, milánói) is szoktam készíteni, de csakis szénhidrát csökkentett tésztával. Rakott zöldségek (pl cukkini, karfiol, zöldbab) is sűrűn kerülnek az asztalra, nagyon szeretem őket. Főzelékeket is szoktam, azt vagy szénhidrát csökkentett habarással vagy önmagával sűrítem be (kicsi kivesz, leturmixol, vissza megy).

Bevallom, hétköznap én nem főzök - nagyon sokat dolgozunk, így nem jut rá időm - , hanem rendeljük az ebédet. Szintén nagy már a választék szerencsére a házhoz szállítós alakbarát készételekből.


Reggeli
kedvencek:

Tojáslepény

Hozzávalók:
  • 1 tojás
  • 1 evőkanál szénhidrát csökkentett liszt

Összekeverjük, és mint egy palacsintát úgy kisütjük, a közepébe szórunk reszelt sajtot, félbehajtjuk, és a tetejére is szórunk a sajtból. Mellé paradicsomot, kígyóubit szoktam enni.

Tejbezabi

Hozzávalók:
  • 2 dl tej
  • 2-3 evőkanál zabkorpa)
  • édesítő ízlés szerint (Én leggyakrabban eritritet használok.)

A tejet feltesszük főni, majd mikor ez elkezd forrni, beletesszük a zabkorpát, elkeverjük, és lezárjuk. Lefedve kb 10 percig hagyjuk, hogy megszívja magát a zabkorpa, és kész. Fahéjjal, kakaóporral, vagy akár gyümölcsökkel megszórva is finom.

Említettem a hozzávalóknál, hogy én eritritet szoktam használni. Az eritrit (vagy eritritol) természetes növényi alapú édesítőszerként van számon tartva (kukorica vagy búza keményítőből kivont cukoralkohol), melynek a GI-je 0, azaz egyáltalán nem emeli meg a vércukrot, illetve az egyik legjobban tolerálható anyag az emésztés szempontjából. Előnye még, hogy gyakorlatilag kalóriamentes. Édesítő ereje kicsit gyengébb, mint a cukoré (kb. 60-80%). Főzésre, sütésre alkalmas. Nincs mellékíze.

Alkalmasak még reggelinek a smoothie-k, neten rákeresve rengeteg receptet találtok, illetve szoktam szendvicset is reggelizni, természetesen szénhidrát csökkentett kenyérrel (általában 60-70 g-ot eszek egyszerre), csirke- vagy pulykamell sonkával, zöldségekkel.

Tízóraira vagy gyümölcsöt vagy pedig gyümölccsel elkevert natúr joghurtot eszek leggyakrabban. A kedvencem a görög natúr joghurt, ami ugyan kicsit zsírosabb (10% körüli), mint a sima natúr jogi, de délelőttre még belefér.

Kedvenc diétás édességem - Túrós dallam

Az eredeti recept Hogyan legyek jó nő? Takács Nóritól van, én annyit változtattam rajta, hogy a cukrot édesítőre cseréltem, a vaníliás cukor helyett pedig egy kis vanília aromát teszek bele. Itt megnézhetitek videón az elkészítését -> KATT

Ha nem magamnak/magunknak készítek valamit, hanem csak gyorsan megveszem, és hammm :) akkor nasizni leginkább cukormentes csokit, túrórudit, joghurtot vagy pudingot szoktam.

Vacsorára már inkább fehérjéket fogyasztok, és zöldséget (pl kefír kígyóubival, és csirkemell sonkával vagy vajmentes körözött paprikába töltve...stb.). Ha esetleg nagyon éhes vagyok, akkor 1-2 vékony szelet szénhidrát csökkentett kenyérfélét is eszem hozzá. Viszont néha cukormentes fehérjeturmixszal váltom ki ezt az étkezést.

Nos, ennyi lett volna, amit elsőre szerettem volna elmondani az új életmódról, ha van rá igény, szívesen hozok majd még bevált recepteket, tippeket. :)

Képek: wehearit.com

2 megjegyzés:

  1. Kitaláltam, hogy veszek egy kontaktgrillt, amivel lehet ilyen lapos husikat sütni, kb. 10ezer Ft és kis zöldséggel nagyon hamar kész a kaja. Sajnos ezek az ételek nem laktatnak, ha nincs mellettük egy jó nagy szelet hús :) Én is csirke/pulya/hal párti vagyok, szerintem a disznónak van egy szaga, ami fura, nem szeretem emiatt.
    A mindennapokkal én is bajban vagyok, amit tudok tenni mozgásügyileg, hogy gyalog járok dolgozni, ami fél órára van, ill. mindenhová gyalog megyek a városban. Ok, nem vagyok bp.-i, így könnyű.
    A cikk megközelítése nagyon súlyközpontú, azért nem mindenki a kilókkal van elfoglalva, ez inkább csak mellékes hatása az egészséges életmódnak, hogy valaki nem 150 kg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én nem érzem úgy, hogy nagyon súlyközpontú lenne. Pl. a férjemnek egy dekát sem kell fogynia, mégis így étkezik, és remek formában van. Sokkal több az energiája, jobb az erőnléte a sportban is, mióta eszerint az életmód szerint élünk. De ahogy írtam, ez az én módszerem, mindenkinek a sajátját kell kidolgoznia. :) De az alapelvek szerintem mindenkinél alkalmazhatóak, amit leírtam, azaz megfelelő folyadékfogyasztás, minőségi táplálék bevitele (pl.fontosak a zöldségek, gyümölcsök, és rostok az étrendben), illetve a fehér liszt és a cukor kerülése. Plusz a napi mozgás beiktatása.

      Törlés

Köszönöm hozzászólásod! Megjegyzésed a jóváhagyásom után jelenik meg.